A két „rossz”* tanácsadó

Ismerek két „rossz” tanácsadót: a haragot és a félelmet. Mindkettő munkában van mostanság körülöttem, de nem hallgatok rájuk. Szerintem érdemes a nehéz helyzetekre kihívásként, változtatási, fejlődési lehetőségként tekinteni. Mindamellett, már itt az elején szeretném tisztázni, hogy a bátorság és a felelőtlenség számomra két teljesen különböző dolog! (Erre vonatkozóan lásd még az Utószót is.)

Meggyőződésem, hogy minden történés, helyzet rámutat valamire, amire figyelnem érdemes, ami üzenetet hordoz számomra. Megértet, tanít valamit, cselekvésre buzdít, vagy éppen csendre int. Talán fura is lenne, ha nem így gondolkoznék trénerként, coachként, segítőként…

A következőkben személyes meglátásaimat írom le koronavírus ügyben.

Számomra a legfeltűnőbb az egészben a félelem és pánik, illetve a segítségnyújtás és szeretet kérdésköre. Azt látom, hogy a legtöbb történés így vagy úgy, e kettő fő témát domborítja ki.

Először néhány szó a nyilvánvaló pozitívumokról.

Szívmelengető látni, ahogy az emberek jelentős része empátiával, több odafigyeléssel, szeretettel fordul embertársaihoz. A gondoskodás, odafigyelés, a több együtt töltött minőségi idő, érzékelhetően javítja a kapcsolatokat közvetlen ismerőseinkkel.

Egyik legszebb példa volt erre az olaszok erkély koncertje, amit világszerte rengetegen láttak. Ez mindenképpen a történések jó oldala, ha lehet ezt így kifejezni a mostani helyzetben.

Félelem az írásokban, aggódás, ijedtség az élőszavas beszélgetésekben, pánik a boltokban. A félelmet valamilyen módon a teljesség érzet hiánya táplálja. Amikor ugyanis erősnek, a helyzetek megoldására képesnek érzem magam és nincs hiányérzetem, akkor a félelem egyszerűen nem jelenik meg. A cukor, liszt, stb. mázsaszámra való felhalmozása a belső hiány tünete. Az ilyen túlzott vásárlás: kísérlet a belső hiány érzet eltüntetésére. A félelem mindig a jövőről szól, hogy valami rossz fog történni, vagy történhet. Mi lesz velem, vagy szeretteimmel, ha megbetegszem, ha karantén lesz, ha nem lesz mit enni, stb.

Különbség van az elme tisztán elemző, a jelenre reflektáló „józan” gondolkodásra való használata, majd ennek következményeként a megfelelő cselekvés egyszerű megtétele, illetve a túlagyalás, panaszkodás és félelem vezérelte cselekvés között. Az előbbi esetben általában a mélyebb, valódi énünk által, felnőtt énállapotból nyilvánulunk meg, utóbbi esetben legtöbbször a gyermeki énünkből. Ez a különbség meghatározhatja azt, hogy hogyan érezzük magunkat a bőrünkben, mi az, amit kisugárzunk a környezetünkbe, a környezetünknek.

Az első esetben higgadt magabiztos és semleges, vagy akár még kellemes érzések is társulnak a folyamathoz, – „ebben a helyzetben ezt kell tennem és ezt teszem, ez így rendben van”, -utóbbi esetben negatív, szorító érzések, pl. félelem vagy harag lehet úrrá rajtunk és ebbe húzhatjuk bele a körülöttünk levőket, családtagokat, ismerősöket vagy bárki mást a buszon, a sorban, az orvosnál.

Mindent valamilyen motiváció által indíttatva tudunk megváltoztatni: Mit akarok? Hogy akarom magam érezni?

Általában nem működik az a taktika, hogy győzködöm magam: most ugyan nagyon félek és rosszul érzem magam, de majd valami mágikus módon a sok szívás, rettegés egyszercsak „kiforrja magát”, „megtérül”, eredményre vezet, vagy hirtelen eltűnik. Ha a negatív tapasztalásoknak nagy fókuszt adok, sokszor beindul egy negatív spirál, ami nagyjából a következőképpen működik:

Például szörnyűségekről olvasok, ennek hatására rosszul kezdem érezni magam. Beindul a túlagyalás, a lehető legrosszabb forgatókönyvek pörgetése a fejben, hogy mi minden rossz történhet. A negatív gondolatok és érzések azután egymást generálják, táplálják, a tisztánlátás helyett leszáll a köd. Mivel hiányzik a megfelelő rálátás, tudatosság, ezért a szándék, – azaz a gondolat, hogy mit tegyek, – a ködből születik. Márpedig a ködben nem lehet jól tájékozódni… Az innen indított akció sokszor balul sül el, illetve, ha a pánikból született tervet nem sikerül teljesen véghez vinni, pl. csak 50 kg cukrot sikerül verekedés árán megszerezni a boltban, akkor csalódás lesz. Még nagyobb frusztráció, félelem, pánik. Könnyen új köröket vehet a negatív spirál, mely végül totális ködöt és kiborulást eredményez, miközben a környezetet is lehúzza, károsítja.

Ha eddig elolvastad azt írásomat, az szuper, mert azt jelenti, hogy talán kíváncsi vagy a javasolt megoldásokra és feltehetően nem szereted a ködös időt hosszú távon. 😊

Mielőtt beszélnék erről, röviden szólok a másik fő rossz tanácsadóról, a haragról. Őkelme legtöbbször akkor bújik hirtelen elő, amikor valami nem az elvárásaink, kigondolt terveink szerint zajlik. Valami, valaki „keresztbe tesz”. Felfokozott érzelmi hangulatban, pánikban, amikor a tudatosság a ködben van, a harag könnyen megjelenik és célba veszi a legkézenfekvőbb, sokszor a legközelebbi célpontot. A boltban az előttem vásárlót, aki elviszi az utolsó kenyeret, a buszsofőrt, aki „direkt” elindult, mikor nyilván látta, hogy futok a megállóhoz, a gyerekemet, aki pont arra járt, és „azért ejtettem el a tollat”. Az is lehet, hogy ezek az esetek zsinórban, egymás után történnek…

Az utolsó kenyér megvásárlójának, a buszsofőrnek és a gyerekemnek vajmi kevés köze van a belső nyomoromhoz, a dolog inkább szól a kontroll érzetének hiányáról, a belső bizonytalanságról, a nem vagyok elég érzésről. A külső történések tükörként is működnek, amelybe belenézve megláthatom mi van belül. Van az a híres mondás: „Ahogy bent, úgy kint.”

A tükör analógia alapján kétféle módon tudhatod meg mi van belül és jó vágányon vagy-e. Az első módszer, hogy nézd meg mit tapasztalsz kívül, körülötted. Mi történik, mit generálsz. Zömében számodra jó, de legalábbis az adott pillanatban (és nem kivetítve a jövőre, hogy mi lesz) nem rossz dolgok történnek? Előrevivően cselekszel? Elősegíted a helyzetek megoldását, vagy hozzájárulsz a káosz és a pánik növekedéséhez? A másik módszer természetesen a befelé nézés, az érzéseid, a „Hogy érzem magam most?” kérdésre való őszinte válasz keresés. Az érzések tudatosítása. Nagyon jó barométer! Ha rosszul érzem magam, – és most nem a fizikai betegség tünetekre gondolok, – akkor nagy valószínűséggel a negatív dolgokra fókuszálok és nem a helyzetben esetleg jelenlevő vagy megbúvó jó dolgokra, illetve megoldásokra.

Hallom, ahogy néhányan mondják magukban, ok, ez mind szép és jó, meg ezt már olvastam vagy hallottam valahol. De mi van, ha nem tudom leállítani a túlagyalást, képtelen vagyok nem félni?

A tanácsom végső soron az, hogy növeld a tudatosságodat. Amit például mindig csinálhatsz ennek érdekében:

Nézd meg mit érzel adott történés, cselekvés nyomán? Van-e egy belső nyugalom benned, hogy megtetted, amit adott szituációban lehet, amire képes voltál akkor és ott, vagy ott a hiány érzet és/vagy önvád? Van valami feszítő érzés? Úgy tudsz az utóbbiakon leghamarabb túljutni, ha előszöris elismered és elfogadod, hogy ezek most jelen vannak. Nem söpröd a szőnyeg alá, hogy aztán nőjön alatta a szemétdomb és ha legközelebb arra jársz hasra ess benne. Tapasztalat, hogy az adott realitás, – akár szenvedés – elfogadása már önmagában enyhítő, pozitív hatású. Ezután már várhatóan nyugodtabb leszel, kicsi könnyebbség jöhet és ködmentesen, vagy csak kevésbé homályosan tudsz ránézni a szituációra és pontosabban láthatod meg, ismerheted fel az esetleges tanulságokat.

A jelen pillanat megélését és elfogadását, a belső béke kialakítását segíthetik a tudatos jelenlét, (angolul mindfulness) technikák. Ez egyfajta meditációs gyakorlás. Az egyszerű, ítélkezésmentes légzés figyelés, belső test pásztázás, a hangokra, vagy más külső-belső történésekre, érzetekre való osztatlan figyelem – nagyon hatásosak. (Tudsz ilyen tréningre, gyakorlásra jelentkezni nálam, vagy valamely ezzel foglalkozó kollégámnál is.)

Másik lehetőség: Vizsgáld meg a különböző nehéz helyzeteket, amiben benne voltál és vedd észre a viselkedés mintáidat. Kérd meg – számodra e vonatkozásban – megbízható ismerőseidet, hogy tartsanak tükröt neked, adjanak építő visszajelzéseket, pl., hogy hogyan éltek meg egy veled közös élményt, tapasztalatot, és gondolkozz el, hogyan fejleszthetnéd magad, hasonló szituációk kezelésében. Még hatékonyabb lehet, ha igényed és lehetőséged szerint szakszerű segítséget kérsz. Van, hogy elég a coaching, de lehet, – pl. hogyha a problémák gyökerét régi, a tudatalattiban rögzült programok képezik, – képzett pszichoterapeuta tud legjobban segíteni.

Utószó

A szélsőséges magatartás legtöbbször nem célravezető. Senkinek sem javaslom, hogy „Én teljes vagyok, nem félek!” felkiáltással semmibe vegye az ilyenkor szükséges óvintézkedéseket, előírásokat és mondjuk megaházibulik szervezésébe kezdjen, vagy haverkodás címén a nyakába lihegjen a gyógyszertári sorban előtte állónak. Ez a magatartás felelőtlen és egyáltalán nem a tudatosság jele. Sőt…

Budapest, 2020.03.15

Török Zoltán
tréner, coach, mindfulness oktató