Home Fehér Gyöngyi Anita – Gyöngyös

Fehér Gyöngyi Anita – Gyöngyös

Fehér Gyöngyi Anita – Gyöngyös

 

Az Önismeret számomra maga az Élet.

Mélyen és töretlenül hiszek benne, hogy szabad akarattal választott, elkötelezett önismereti munkával az emberi tudat és ezáltal a világgal való viszonyunk megtisztítható, meggyógyítható.

Saját önismereti utamon, mint sokunkat egy nehéz élethelyzet indított el. 30 éves koromban minden, ami a valóságomat alkotta, darabokra hullott szét. A legnagyobb pusztítást az egészségem leépülésében éltem meg. Innen indultam el, s kezdtem keresővé válni. Először csak a saját életben maradásomért küzdöttem, de a folyamatomban haladva szépen lassan a megértéseimmel és a megélt tapasztalataimmal kezdtem egyre magasabbról rálátni az emberi szenvedések mögött álló pszichés és magasabb szintű törvényekre, összefüggésekre.

Ahogy magamat tisztítottam, gyógyítottam, elkezdett mérhetetlen együttérzés ébredni bennem az emberek iránt és egy ponton megértettem, hogy mindazt a tanítást, amit a gyógyulásom útján ajándékként kaptam, tovább kell adnom. Ahogy önmagam minősége felé visszatérőben az utamon haladtam, ezt az utat elkezdték keresztezni segítők, terápiás módszerek és sok- sok olyan impulzus, ami kitágította és megtisztította fix nézőpontjaimat és nyitottá, befogadóvá tett. Onnantól kezdve mindent megkérdőjeleztem és semmit sem fogadtam el kész információként. Ma elmondhatom, hogy ez a kíváncsiság, ez a nyitottság és éberség voltak a legfőbb szövetségeseim a gyógyulásomban

Saját önismereti folyamatomban minden egyes fogaskeréknek jelentősége volt, de a legnagyobb átfordító erővel a Csodák Tanítása kurzus elvégzése, valamint Eckhart Tolle, Wayne Dyer és Jeff Foster egyszerű, emberi tanításai hatottak rám.

Hiszem, hogy minden gyógyulás forrásául az elme szolgál és igyekszem a félelem alapú életből a szeretet alapú életbe átemelő segítő kéz lenni.

Nem szívesen beszélek arról, hogy ki vagyok, és ezt milyen papírokkal tudom alátámasztani, mert aki vagyok, s aki Te is vagy, számomra ugyanaz a szavakkal leírhatatlan és változatlan minőség, amit felesleges címkékkel agyontűzdelni és ékesíteni.

S bár jó pár oklevelet, tanúsítványt őrzök a polcomon, ( Szomatodráma, Hawaii Lomi masszázs, Ayurveda, Access Bars , Jógapszichoteráia tanulmányaim emlékeként) sosem volt célom ezek begyűjtése és önmagam kategorizálása. Ez csak a világ elvárása az én olvasatomban.

Számtalan hangzatos technika és módszer van, ami az elme és ezáltal az emberek gyógyulását támogatja, ám azt vallom, hogy a legértékesebb erő és ajándék nem más, mint az tiszta és egyszerű támogató figyelem és jelenlét, ami az együttérzésből és az EGYség tiszta szeretetéből táplál és adakozik.

Mindig azon vagyok, hogy megérkezzem oda, ahol Te vagy és arról a pontról induljunk el együtt. A kiépülő bizalom terében mindig megmutatja magát , mi az, amivel akkor és ott segíthetlek és a saját folyamatodban kísérhetlek Téged.

Programjaim között helyet kapnak az egyéni és a csoportos terápiák, illetve a Műhelymunka –jellegű aktív folyamatok és a passzív, gyengédebben ható eszközök is.

 

Hiszem, hogy mindannyian azért vagyunk itt, hogy önmagunkra újra emlékezve egy áradó, pulzáló, örömteli Létet tapasztalhassunk és ezt , amíg élünk, mutassuk és tanítsuk egymásnak is.

 

Alapként ezeket a módszereket/ technikákat használom:

-Test-Kontakt Terápiás Játék ( pszichodráma jellegű, állításos csoportos foglalkozás )

– Jógagyakorlás az önfeltárás jegyében

– BELSŐ GYERMEK Önismereti Műhely-kurzus

– Mélyrelaxációs –és légzés terápiás kapcsolódás

– LOMI-MAURI érintés terápia

– Access Bars kezelés

– A zene és a tánc ereje az öröm és az önvaló megélésében

Fentieken kívül az érdeklődők 2 napos, többnyire hétvégi tréningen találkozhatnak velem, ahol elméleti és gyakorlati ismereteket adok át a több ezer éves jóga, mint átfogó terápiás, önismereti rendszer eszköztárából. Ez a képzés magában foglalja a fizikai test, az érzelmek az elme és az emberi kapcsolatok , valamint a légzés tudatosítását és ellenőrzését.

 

Részletesebb leírások és bemutatkozásom az alábbi weboldalon olvasható:  http://gyongyosut.hu/index.html

 

Minden emberi kapcsolatomat értékes ajándéknak tartok és szívből, örömmel várok , fogadok Mindenkit , aki hívást érez Önmaga minősége felé, egy teljesebb, szabadabb, egészségesebb örömtelibb életre.