Májusi mindfulness órák kedd esténként, összesen 5 alkalommal
A mindfulness a jelenben, itt és mostban levés természetes módszerét tanítja, egyfajta éber meditációs technika, amely felszabadítja ezzel a bennünk szunnyadó erőforrásokat. Stresszcsökkentő és gyógyító, természetes örömfokozó, kreativitás és teljesítmény növelő. Ebben a programban a mindfulness működési mechanizmusának elméletén túl, a gyakorlatban, többféle élethelyzetre is kipróbáljuk a módszert, megtanuljuk az alapjait, megtapasztaljuk az erejét.
Munka és sok egyéb intézni való mellett kihívás tartósan és hosszan megvalósítani a tudatos jelenlétet. A technikák ismeretében azonban bárki képes lesz legalább rövid időszakokra „bekapcsolni” magában a figyelőt és a belső-külső környezetre fókuszálva fel tud töltődni a jelenben. Oldani tudja a stresszt, a belső blokkokat, gyógyul. Testileg, szellemileg, érzelmi szempontból is felfrissül. Örömtelibben, energikusabban és fókuszáltabban, ugyanakkor mégis békésebben tudja folytatni a napját.
Török Zoltán, a mindfulness workshopok vezetője
KIKNEK AJÁNLOTT:
Bárkinek, aki szeretne energizáltabb és kiegyensúlyozottabb lenni, konfliktus- és problémakezelésben, másokhoz való kapcsolódásban, koncentráltságban, munkahatékonyságban fejlődni, kreatívabb lenni, könnyebb, egészségesebb, örömtelibb életet élni.
ALKALMAZOTT MÓDSZEREK:
- Interaktív előadás, beszélgetés
- Egyéni gyakorlás és csoportos gyakorlás
- Meditáció
A mindfulness órák tartalma:
- Bevezetés: A mindfulness jelentése, története röviden, hatásainak bizonyítékai
- Mennyire szoktam tudatosan jelen lenni? – önvizsgálat és megbeszélés
- A tudatos jelenlét alapvető gyakorlatai (légzés figyelés, testpásztázás, tudatos étkezés, mozgás, stb.)
- Tudatos jelenlétbe kapcsolás különböző helyzetekben
- Az életerő megőrzése és növelése további tippek
- Ajánlások az otthoni gyakorláshoz, a mindennapokba való beépítéshez
A mindfulness órákat vezeti: Török Zoltán tréner, life és business coach, nemzetközi mindfulness tanár
A tréner…
- elméleti és gyakorlati vonatkozásban is képzett a tudatos jelenlét témában, akkreditált nemzetközi mindfulness oktatói képzésben tanári minősítést szerzett (1-es és 2-es szint)a mindfulnesst maga is évek óta folyamatosan, személyesen is alkalmazza, éli, így hitelesen és saját tapasztalatok alapján (is) tudja tanítani.
- hosszú, sikeres tréneri gyakorlattal bír készségfejlesztő, egyéni és csapathatékonyságot fejlesztő tréningek terén
- a tudatos jelenlétet egyéb készségfejlesztéssel integrálni képes (pl. érzelmi intelligenciával, kommunikációval, konfliktuskezeléssel kapcsolatos összefüggések)
- life (életvezetési) és business (üzleti) coach végzettséggel is bír
- évtizedek óta gyakorol többféle önfejlesztő, valamint stresszcsökkentő és egészségvédő módszert. Például relaxáció, meditáció, tajcsi, stb.
- 2006-ban OKJ-s természetgyógyászati végzettséget (alternatív mozgás- és masszázs terapeuta) szerzett
- sokéves saját, belső tapasztalattal (projektvezetői, tanácsadói, területi vezetői) rendelkezik az üzleti szféra működéséről, annak tipikus kihívásairól, a stresszforrásokat és a stressz következményeit jól ismeri
- hosszú idő alatt trénerként nagyszámú szervezettől, sokféle területről érkező képzés résztvevővel találkozott. Tőlük is sok ismeretet, tapasztalatot szerzett a különböző szervezeti, üzleti környezetek működéséről, a tipikus kihívásokról és hatékony megoldásokról.
Mindfulness órák időpontjai:
május 2., május 9., május 16., május 23., május 30. 19.00 órától 20.00 óráig
A MOST Közösség tagjai jelentős kedvezménnyel vehetnek részt a Holmen Kft. által szervezett workshopokon!
Alapár: 3 500 Ft/ alkalom vagy 15 000 Ft/5 alkalom egyben fizetve
MOST Közösség tagoknak 3 000 Ft/alkalom vagy 12 500 Ft/ 5 alkalom egyben fizetve
A MOST Közösséghez való csatlakozás és a tagság ingyenes. ⇒ Itt ⇐ csatlakozhatsz.
Bárkit szívesen fogadunk, egyedüli „szűrő”, hogy aki belép egyetértsen alapelveinkkel, melyek lényege a békesség, szeretet és egység. (Bővebben lásd a honlapunkon.)
Helyszín: Online
Egy kis ízelítőt kaphatsz a tudatos jelenlét témából, az alábbi rövid animációs filmből.
Regisztrációs űrlap:
Leave a Reply
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.