Horváth Mónika, non-duális tanító
Már gyermekkoromban foglalkoztatott az a kérdés, hogy „ki vagyok én?”, de senki nem tudott rá választ adni nekem. Még a kérdésemet sem értették, mivel az akkori korra jellemzően nem igen támogatták az ez irányú érdeklődőket. Akkor még nem voltak olyan könyvek, filmek internet…, ami számomra elérhető lett volna, hogy megmutassa az utat a válasz felé. Minél előbb dolgozni akartam, de igazán sehol nem találtam a helyem. Azt éreztem, hogy az élet annál sokkal többet akar adni, mint azt, hogy éljem a hétköznapi emberek szokványos, gépies életét. Később a párkapcsolataimban megélt ismétlődő lelki fájdalmak és csalódások juttattak el újra ahhoz a kérdéshez ismét, hogy Ki vagyok én?
Körülbelül 28 éves koromtól kezdtem mélyebben beleásni magam az ezotéria és a spiritualitás világába és ezzel elindultam az útkeresők rögös, kérdésekkel, elvárásokkal, csalódásokkal, felismerésekkel és tapasztalásokkal teli útján, ami közel 16 évig tartott. A családi lét és a gyermeknevelés megerősítette bennem azt a vágyat, hogy felismerjem, „ki vagyok én”. Az „útkeresés” a belső átalakulás megértését és az élet teljességének elfogadását szolgálta. Ma már nincsenek kérdések, félelmek, aggodalmak, elvárások, megfelelések, csak a tiszta áramlása és megélése a Létezésnek úgy, ahogyan az megmutatja magát a Jelenléten keresztül a mindennapokban.
